Földrajzi árujelzős termékek ismertsége és fogyasztási szokásai
Ágota Panyor and
Ágnes Vörös
GAZDÁLKODÁS: Scientific Journal on Agricultural Economics, 2021, vol. 65, issue 01
Abstract:
Kutatómunkánk középpontjába a földrajzi árujelzős termékek, ezen belül is csak a mezőgazdasági termékek és élelmiszerek csoportjába sorolt termékkör került. Vizsgálataink során arra kerestük a választ, hogy a földrajzi árujelzők mennyire ismertek a hazai fogyasztók körében, valamint a jelöléshez kapcsolódó viszonyukat milyen tényezők befolyásolják, hogyan lehetne ezen megkülönböztetett minőségű termékek fogyasztását növelni. kutatási eredményeink alapján megállapítható, hogy a földrajzi árujelzős termékek ismertsége meglehetősen alacsony szintű, ebből következően a rendszeres fogyasztók aránya is mindösszesen 7% a válaszadók között. A megkérdezettek több mint fele (56%) sosem figyeli a földrajzi árujelzős logót, csak 4% keresi tudatosan. A felmérés időpontjában a hazai oltalom alatt álló, bejegyzett (15 darab) termékek közül csak a Szegedi téliszalámi, a Csabai vastagkolbász és a Gyulai pároskolbász esetében volt kiemelkedő az ismeret és a rendszeres fogyasztás aránya. Eredményeink arra is rávilágítanak, hogy a fogyasztókat élelmiszer-vásárlásuk során a származási hely és a hagyományosság kismértékben befolyásolja, ami megegyezik számos ezen témában készült korábbi kutatási vizsgálat eredményeivel. Javaslataink elsősorban arra irányulnak, hogy a földrajzi árujelzős termékek fogyasztói ismertségét növelni kell, melyhez számos marketingkommunikációs eszköz, közösségi marketingprogramok és bővülő értékesítési lehetőségek szükségesek. --------- The focus of our research is on products with geographical indication, including only those products which are classified in the group of agricultural products and foodstuffs. In our research, we would like to find out how well-known are the geographical indications among Hungarian consumers. As well as what factors influence their relation to the labels and how we can increase the consumption of products of distinguished quality. Based on our research results, we can state that the awareness of GI products is rather low and the proportion of regular consumers is also only 7% among the respondents. More than half of the respondents (56%) never look for the GI logo, only 4% are look for it consciously. Of the GI products registered at the time of our survey (15), only 3 products (Szegedi téliszalámi, csabai vastagkolbász and Gyulai pároskolbász) had an outstanding ratio of knowledge and regular consumption. Our results also highlighted that consumers are slightly influenced by the place of origin and the tradition in their food purchases, which is consistent with the results of several previous research studies on this topic. Our proposals are mainly aimed at increasing the consumer awareness of GI products, which requires several marketing communication tools, community marketing programs and expanding sales opportunities.
Keywords: Consumer/Household Economics; Food Consumption/Nutrition/Food Safety; Marketing (search for similar items in EconPapers)
Date: 2021
References: Add references at CitEc
Citations:
Downloads: (external link)
https://ageconsearch.umn.edu/record/309543/files/G ... nyor_Voros_51_63.pdf (application/pdf)
Related works:
This item may be available elsewhere in EconPapers: Search for items with the same title.
Export reference: BibTeX
RIS (EndNote, ProCite, RefMan)
HTML/Text
Persistent link: https://EconPapers.repec.org/RePEc:ags:gazdal:309543
DOI: 10.22004/ag.econ.309543
Access Statistics for this article
More articles in GAZDÁLKODÁS: Scientific Journal on Agricultural Economics from Karoly Robert University College Contact information at EDIRC.
Bibliographic data for series maintained by AgEcon Search ().